elsoverseny12019 február 10-én elérkezett a "Csipet-Csapat " első versenynapja. 7 fővel indultunk el az idei több-tusa versenyen.
A gyerekek rendkívül fegyelmezettek voltak, mindenki a legjobb tudása szerint, igen szépen teljesített. Az eredményeket még nem áll módunkban feltenni, de valószínűsíthetően a középmezőnyben végeztünk.

A versenyt megelőzően a tornatermi edzéseken sokat gyakoroltuk a feladatokat, így nem volt ismeretlen a gyakorlat sor. Ám amíg itthon volt némi lazaság a kivitelezésben, a versenyen mindenki a legnagyobb erőbedobással végezte a feladatot!

A  lányok csapatversenyben harmadikok lettek! Mivel erre a lehetőségre nem igazán számítottunk, sajnos nem vártuk meg a díjkiosztót, így a kupát az ergo diákolimpián vehetik majd át!

A verseny résztvevői: Erdélyi Anna, Gémesi Anna Róza, Molnár Zsófia, Erdélyi Gergő, Hartmann András Márton,Molnár Bence, Zentner Dániel 
Külön köszönet a szállításért Marci és Dani apukájának!
Következő versenyünk március 10-én lesz, az ergo diákolimpia!

elsoverseny2

elsoverseny3

elsoverseny4

 

PÁLYÁZATOK

bethlen alapkezelo

ttve strandzaszlo