top
logo
Ma Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.


Szimpatikus webtárhely :)
Emhő Balázs PDF Nyomtatás E-mail
IWIWTwitterFacebookGoogle bookmarkJP-Bookmark

Született: 1970, Budapest

Sportszerető szülők - négy közül - egyik gyermeke.

CsaldTatabányán nőttem fel, 3 éves kortól úszni jártunk testvéreimmel kb. 10 éven át, majd 3 évig kevés sikerrel, vízilabdával próbálkoztam, Ezek mellett kiegészítésként sokat síeltünk, futottunk, kerékpároztunk, olimpiai ötpróbákon vettünk részt. Így jutottunk el családommal az első magyar triatlonversenyre, a szombathelyi Vasi vasemberre, ahol 14 évesen 30. helyen végeztem. Néhány évvel később teljesen ráálltam a triatlonozásra és végül 10 éven át elsősorban triatlonversenyzéssel foglalkoztam. Hatszor nyertem országos bajnokságot, 3 évben a felnőtt ranglista 1. helyezettje voltam. A 10 év alatt sok Európa és Világbajnokságon vettem részt a magyar válogatott tagjaként, de legfőképpen sokat tanultam az életről, kitartásról a kudarcokon és sikereken keresztül.

Gyerekkoromban nyáron gyakran túráztunk „Kiel-boat”-al a Dunán a szentendrei sziget környékén. Komolyabban az evezéssel csak 32 évesen kezdtem megismerkedni a tatai klubban Domonkos Ági „néni” segítségével és Fáth András kiváló, és nagy szaktekintélynek örvendő (nagybátyám) evezősedző nyomán. Később 6 éven át Budapesten laktam, ahol a FEC-ben kaptam lehetőséget edzeni, és versenyezni Simon Tamás barátom bíztatására. Részt vettem néhány normál és hosszabb távú evezősversenyen. Az országos bajnokságon veterán kategóriában 2x dobogóra kerültem, örömömre megelőzve néhány régi evezőst. 2 hosszú távú versenyen abszolút 2. helyen végeztem (Szolnok-Csongrád, Tass-MEC), de soha nem nyertem evezősversenyt J!

2007-ben a (TF-en) Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán Evezős szakedzői diplomát szereztem.1

Munkahelyem 1997 óta a tatabányai Suoftec, majd névváltozás után Otto Fuchs Hungary Kft., ahol a tolmácsolástól kezdve gyárigazgatói beosztáson át sok munkakörben dolgoztam. Jelenleg minőségbiztosítással foglalkozom.

Feleségemmel, Dórával és kislányommal, Lídiával 2010. augusztusában Tatára költöztünk, ahol egyre jobban élvezzük a kisvárosi életet és a sok sportolási lehetőséget.

Életem derekán megtanultam, hogy minden igazi jó dolog „onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” – így keresztény hívőként elsősorban az Úrnak, teremtőnknek és megváltónknak vagyunk hálásak az áldásokért, akit igyekszünk követni is.
 

Partnereink

Briefkopf
sportorvos
hunrowing_logo
Hajóbérlés
DSCF7882
kemsport
up_banner_120x60
sportegyesulet_Medium
tataivar
kristaly
palma

Látogatások

Oldalainkat 46 vendég böngészi

bottom
top

MESZ Hírek

Danubius Hajós Egylet

Wormser Ruderclub


bottom